Azt kell mondjam, hogy az elmúlt két hét nekem is, és a laptopomnak is komoly erőpróbát jelentett. Remélem, nem felejtettem el teljesen magyarul.
Nos, az történt, hogy a számítógépem ventilátora bedöglött, és az én ősöreg, sok mindent megért szerkentyűm bemondta az unalmast. Elvittem a szervizbe, ahol az unszimpatikus informatikusfiúk rögtön keresztet vetettek rá, mondván, hogy egy ilyen régi géphez képtelenség alkatrészt beszerezni, szóval vegyek tőle érzelmes búcsút (bár előtte még megnézik, hátha lehet segíteni). Szóval ott hagytam az én szeretett, ütött-kopott gépecskémet a fölényes eladók karmai közt, és teljes mértékben beletörődtem abba, hogy az elkövetkező három és fél hónapot modern technika nélkül, kőkorszaki körülmények közt, otthon hagyott szeretteim megértő szavát nélkülözve fogom eltölteni, sőt, bánatomnak minden lehetséges helyen hangot adtam, így mindenki engem sajnált egész Dortmundban. Történt aztán, hogy hiába várva a boltbeli srácok telefonjára, egyik nap benéztem a boltba, hogy vajon elhozhatom-e végre néhai kompjúterem földi maradványait. Az eladó mosolyogva hozta a gépet, és csak annyit mondott: "Es läuft", aztán elkezdett kérdezősködni, hogy honnan jöttem, mert ők hiába törték az agyukat a munkatársával, egyszerűen nem tudtak rájönni, milyen nyelven fut a gépemen a Windows.
Hát én annyira boldog voltam, hogy a legszívesebben mindkettőjüket meghívtam volna Magyarországra, látogatóba.
Ez a jószág mindig meglepetést okoz nekem, remélem, bírja még négy hónapig, aztán felőlem elmehet nyugdíjba vagy eltávozhat a laptopok örök legelőjére. Szegényke, már kétszer leöntöttem teával, három billentyűje nem működik, a kettes billentyű kitörött, szóval igazi csoda, hogy még egyáltalán bekapcsol.
Ami engem illet, én is kezdek lassan magamhoz térni: elkezdődtek az órák, túl vagyunk az első sokkon (négy órán keresztül ültünk egy szemináriumon másnaposan, és egy szót sem értettünk abból, amit a többiek beszéltek), kezdek hozzászokni, hogy a németek mindent currys szósszal és krumplival esznek, hogy nincs normális leves és kenyér, és hogy 600 Ft-ba kerül egy mosás a koli mosógépével. Beszereztem még egy leszázalékolt szőnyeget, kisebb erőfeszítéssel normálisan összeszereltem a kislámpámat, és úgy néz ki, megkapom Rachelei (iráni lakótárs) használaton kívüli, ultramodern foteljét kölcsönbe, szóval teljes a luxus! Van vázám is, a környékről összecsórt virágokat kólásüvegben tartom.
Úgy érzem, be kell számolnom a dortmundi egyetemi életemről: hétfőnként három órám van: egy angol nyelvű filozófiaóra, a Turn to the body, aztán az Interkulturelle Literatur, amire annyit kell majd olvasnom, hogy beledöglök, de sebaj, aztán egy vizualitással és fotográfiával foglalkozó újságíró szeminárium, ahol a tanár úgy beszél, hogy SEMMIT nem értünk (általában azért a lényeget szoktuk kapizsgálni). Szerintem Münchenből jött, vagy Svájcból, vagy külön logopédiai eset, ki tudja.
Aztán kedden egész délután a tévés műsorszerkesztésen ülök, ahonnan Bogi és a két holland csóka szó szerint elmenekültek, mert túl unalmasnak és Thyman szavaival élve "primitívnek" találták, no de én talpon maradtam, én, én, az egy legény a vidéken!
Szerdán meg nincs órám, esténként azonban filmklub van, melynek Julie-val stábtagjai lettünk, vagyis önkéntesek. A filmek nem holmi dévédékről, hanem rendes vetítőgépről és filmről mennek, van egy óriási vetítővászon, ennek összeszereléséhez kellenek az önkéntesek, no meg popcornt árulni és pakolászni. Én eddig a helyére cipeltem három asztalt és egy széket, felragasztottam két plakátot és elpakoltam két rudat,cserébe megnézhettem ingyen a Good night, and good Luckot és ihattam egy ingyensört a büféből. Nagyon jó.
Csütörtökön van az arab médiavilágos óra, ami rettenetesen jó, egyrészt azért, mert egy botrányos akcentussal beszélő kis arab ürge tartja , ami azért kedvező ránk nézve, mert minden szavát érteni lehet. Nem véletlen, hogy az órán részt vevő 9 diákból 6 db erasmusos.
Pénteken pedig spanyolul tanulok, ingyen! Comes estas? Bien! Ingyenes nyelvkurzus? Bien, bien!
Természetesen hétfőnként, szerdánként és péntek-szombatonként még minding bulik vannak, de már elég lett belőlük, ezt valahogy mindenki érzi. Holnap például magyar-spanyol parti lesz, ami azért vicces, mert a spanyol csajokkal eléggé nem komáljuk egymást, vagyis inkább ők nem komálnak minket (elárulom, valószínűleg pasiügy van a dolog hátterében). Viola elhatározta, hogy süt palacsintát. Más magyar specialitás nem áll rendelkezésünkre, az egy üveg pálinkámat és diólikőrömet pedig nem fogom idegen hordák elé vetni. Majd megisszuk a spanyolok sangriáját, hehe.
Nos, az történt, hogy a számítógépem ventilátora bedöglött, és az én ősöreg, sok mindent megért szerkentyűm bemondta az unalmast. Elvittem a szervizbe, ahol az unszimpatikus informatikusfiúk rögtön keresztet vetettek rá, mondván, hogy egy ilyen régi géphez képtelenség alkatrészt beszerezni, szóval vegyek tőle érzelmes búcsút (bár előtte még megnézik, hátha lehet segíteni). Szóval ott hagytam az én szeretett, ütött-kopott gépecskémet a fölényes eladók karmai közt, és teljes mértékben beletörődtem abba, hogy az elkövetkező három és fél hónapot modern technika nélkül, kőkorszaki körülmények közt, otthon hagyott szeretteim megértő szavát nélkülözve fogom eltölteni, sőt, bánatomnak minden lehetséges helyen hangot adtam, így mindenki engem sajnált egész Dortmundban. Történt aztán, hogy hiába várva a boltbeli srácok telefonjára, egyik nap benéztem a boltba, hogy vajon elhozhatom-e végre néhai kompjúterem földi maradványait. Az eladó mosolyogva hozta a gépet, és csak annyit mondott: "Es läuft", aztán elkezdett kérdezősködni, hogy honnan jöttem, mert ők hiába törték az agyukat a munkatársával, egyszerűen nem tudtak rájönni, milyen nyelven fut a gépemen a Windows.
Hát én annyira boldog voltam, hogy a legszívesebben mindkettőjüket meghívtam volna Magyarországra, látogatóba.
Ez a jószág mindig meglepetést okoz nekem, remélem, bírja még négy hónapig, aztán felőlem elmehet nyugdíjba vagy eltávozhat a laptopok örök legelőjére. Szegényke, már kétszer leöntöttem teával, három billentyűje nem működik, a kettes billentyű kitörött, szóval igazi csoda, hogy még egyáltalán bekapcsol.
Ami engem illet, én is kezdek lassan magamhoz térni: elkezdődtek az órák, túl vagyunk az első sokkon (négy órán keresztül ültünk egy szemináriumon másnaposan, és egy szót sem értettünk abból, amit a többiek beszéltek), kezdek hozzászokni, hogy a németek mindent currys szósszal és krumplival esznek, hogy nincs normális leves és kenyér, és hogy 600 Ft-ba kerül egy mosás a koli mosógépével. Beszereztem még egy leszázalékolt szőnyeget, kisebb erőfeszítéssel normálisan összeszereltem a kislámpámat, és úgy néz ki, megkapom Rachelei (iráni lakótárs) használaton kívüli, ultramodern foteljét kölcsönbe, szóval teljes a luxus! Van vázám is, a környékről összecsórt virágokat kólásüvegben tartom.
Úgy érzem, be kell számolnom a dortmundi egyetemi életemről: hétfőnként három órám van: egy angol nyelvű filozófiaóra, a Turn to the body, aztán az Interkulturelle Literatur, amire annyit kell majd olvasnom, hogy beledöglök, de sebaj, aztán egy vizualitással és fotográfiával foglalkozó újságíró szeminárium, ahol a tanár úgy beszél, hogy SEMMIT nem értünk (általában azért a lényeget szoktuk kapizsgálni). Szerintem Münchenből jött, vagy Svájcból, vagy külön logopédiai eset, ki tudja.
Aztán kedden egész délután a tévés műsorszerkesztésen ülök, ahonnan Bogi és a két holland csóka szó szerint elmenekültek, mert túl unalmasnak és Thyman szavaival élve "primitívnek" találták, no de én talpon maradtam, én, én, az egy legény a vidéken!
Szerdán meg nincs órám, esténként azonban filmklub van, melynek Julie-val stábtagjai lettünk, vagyis önkéntesek. A filmek nem holmi dévédékről, hanem rendes vetítőgépről és filmről mennek, van egy óriási vetítővászon, ennek összeszereléséhez kellenek az önkéntesek, no meg popcornt árulni és pakolászni. Én eddig a helyére cipeltem három asztalt és egy széket, felragasztottam két plakátot és elpakoltam két rudat,cserébe megnézhettem ingyen a Good night, and good Luckot és ihattam egy ingyensört a büféből. Nagyon jó.
Csütörtökön van az arab médiavilágos óra, ami rettenetesen jó, egyrészt azért, mert egy botrányos akcentussal beszélő kis arab ürge tartja , ami azért kedvező ránk nézve, mert minden szavát érteni lehet. Nem véletlen, hogy az órán részt vevő 9 diákból 6 db erasmusos.
Pénteken pedig spanyolul tanulok, ingyen! Comes estas? Bien! Ingyenes nyelvkurzus? Bien, bien!
Természetesen hétfőnként, szerdánként és péntek-szombatonként még minding bulik vannak, de már elég lett belőlük, ezt valahogy mindenki érzi. Holnap például magyar-spanyol parti lesz, ami azért vicces, mert a spanyol csajokkal eléggé nem komáljuk egymást, vagyis inkább ők nem komálnak minket (elárulom, valószínűleg pasiügy van a dolog hátterében). Viola elhatározta, hogy süt palacsintát. Más magyar specialitás nem áll rendelkezésünkre, az egy üveg pálinkámat és diólikőrömet pedig nem fogom idegen hordák elé vetni. Majd megisszuk a spanyolok sangriáját, hehe.
